Sokszor hallhatjuk, hogy xy már csak 5-10-15-20 évre van a nyugdíjtól és akkor végre megpihenhet. A szomorú igazság az, hogy ez a nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódik és mire egyáltalán elérnénk azt az életkort, addigra valószínűleg a nyugdíjrendszer is összeomlik.
Manapság már nem elég az, hogy heti 40 órát dolgozunk több évtizeden keresztül. Okkal lett egyre népszerűbb téma a passzív bevétel. De mi a passzív bevétel és hogyan tudjuk ezt kihasználni kriptovalutákkal? Ezt nézzük meg ebben a bejegyzésben.
Mi a passzív bevétel?
A passzív bevétel lényege, hogy egyszer időt/pénzt fordítunk valamire, majd az utána folyamatosan pénzt termel nekünk több éven át.
Ilyen passzív bevétel például egy könyv megírása, ami utána évekig bevételt hoz, vagy esetleg egy online kurzus elkészítése, egy lakás bérbeadása, stb. Ezek mind pénzt és/vagy időt igényelnek, hogy elkészítsük őket.
Ha passzív bevételről beszélünk, akkor hosszútávra tervezünk. Megélhetést biztosító passzív bevétel forrásokat nem fogunk tudni egyik napról a másikra kiépíteni. Ezek mindenképp több éves folyamatok.
Kriptovalutákkal is szert tehetünk passzív bevételre, viszont ezeknél is fontos, hogy türelmesek maradjunk.
Ha képesek vagyunk 40 évig aktívan dolgozni, hogy majd egyszer nyugdíjunk lehessen, akkor ne akarjunk 2 hét alatt nyugdíjba menni passzív bevétel forrásokkal.
Staking a blokkláncon
Hogyan működik?
Azt kapsz, amit beraktál. Ha egy staking poolba teszel például ADA coinokat, akkor az utánuk kapott passzív bevétel is ADA coinokban lesz kifizetve. Léteznek olyan staking lehetőségek, ahol x időre le kell kötni a coinjainkat, és olyanok is, ahol bármikor kivehetjük őket. Ez a blokklánc projekten múlik.
Lehetséges veszélyek
A staking legnagyobb veszélye, hogy a projekt tokenjének az árfolyama bezuhan. Ez lehet azért, mert egy konkurencia jobb szolgáltatásokat nyújt, vagy csak szimplán elveszti a befektetők érdeklődését.
Szintén lehetnek rugpull-ok is, amikor a készítők meglépnek a pénzzel, amit a projektbe fektettünk. Ez nagyobb, jó hírnévvel rendelkező projekteknél nagyon ritka, inkább nagyon új, kis méretű projekteknél gyakori.
Az utóbbi években ilyen volt a SQUID rugpullja is, ami egy népszerű sorozatra épült mémcoin projekt volt.
Milyen éves hozamra számíthatok?
Ez főként azon múlik, hogy milyen projektet választasz és annak a coinjait hol stakeled. Az éves hozam (angolul APY) általában 4.6 és 14% között változik.
Ha érdekel, hogy a különböző projektek pontosan mekkora hozamot nyújtanak, akkor azt ezen az oldalon nézheted meg.
Milyen projektekre érdemes figyelni?
Két fajta blokklánc projektet szoktam megkülönböztetni, amikor stakingről van szó:
- Layer 1 projektek (kevésbé rizikósak, mert sok alkalmazást fejlesztenek rajtuk)
- Minden más projekt
Talán nem tűnik úgy, de a decentralizált projektek közt is hatalmas verseny van. Érdemes figyelemmel követni azoknak a projekteknek a versenytársait, amiket jelenleg stakelünk, mert bármikor fordulhat a helyzet, és jó az ilyen dolgokat nem utólag észrevenni.
Ethereum.
A layer 1 platformok egyik legrégebbi, legnagyobb szereplője. Vitalik Buterin blokklánc projektje az évek alatt az egyik legnépszerűbb kriptovalutává és decentralizált felületté nőtte ki magát.
Az Ethereum hálózatnak köszönhetjük a decentralizált pénzügyi alkalmazásokat (DeFi), NFT-ket és még sok más olyan szolgáltatást, ami a programozható blokkláncok nélkül nem jött volna létre.
Jelenleg az egyik legnagyobb hátránya a platformnak, hogy problémás az átállása az eddigi Proof-of-Work hitelesítési módszerről Proof-of-Stake-re és a jelenlegi tranzakciós díjak jóval magasabbak, mint az alternatív platformoké. Ha ez megtörténik, akkor az Ethereum platformján stakelhetjük majd az ETH coinjainkat.
Bebukás kockázata: közel nulla. Azzal a nagyvállalati érdekeltséggel és a rajta futó decentralizált alkalmazások számával az Ethereum jelenleg a legnépszerűbb blokklánc technológia a piacon.
Lekötés ideje: Van, egészen addig, amíg meg nem történik az átállás a Proof-of-Stake hitelesítési módszerre. Ez a jelenlegi információk szerint 2022-ben fog megtörténni, de az utóbbi években többször is módosítottak ezen a dátumon.
Az Ethereum projektről itt olvashatsz többet!
Solana.
A következő „ETH killer” hálózat, ami Proof-of-Stake hitelesítési algoritmust használ.
2017-es indulása óta rengeteget fejlődött a projekt és az árfolyama is nőtt, így napjainkban az egyik legstabilabb layer 1 projektnek számít.
Bebukás kockázata: Nagyon alacsony. A hálózatra az utóbbi évben többszáz alkalmazás íródott, és a nagyvállalati érdekeltség is nő a projekt körül. Nagy előnye az ETH-val szemben, hogy 100 ezer feletti tranzakciót képes kezelni másodpercenként (Ethereumnál ez 1200 tranzakció/mp).
Lekötés ideje: Nincs, viszont előfordulhat, hogy meg kell várnunk az epoch végét, ami pár perc, de akár pár nap is lehet, attól függően, hogy hol tartunk éppen. Egy epoch összesen 2 napig tart.
Cardano.
A layer 1 megoldások közt a Cardano különlegessége az, hogy az összes fejlesztés kutatással van alátámasztva.
A projekt fejlesztésében kiveszi a részét több egyetem is, akiknek fő célja, hogy a blokklánc technológiát skálázhatóvá, fenntarthatóvá tegyék.
Bebukás kockázata: Alacsony. A projekt népszerűségét főleg az alapító, Charles Hoskinson folyamatos jelenléte okozza a közösségi médiában, viszont a lassú fejlesztési folyamatok miatt sokan érdeklődésüket vesztették a projektben.
Lekötés ideje: Nincs, bármikor kivehetjük a stakelt coinjainkat.
Kisebb projektek
Folyamatosan jelennek meg új projektek, amik harcolnak a nagyobb piaci részesedésért. Pl.: Polygon, Fantom, Cosmos, Tezos
Érdemes a kisebb projektekre is figyelni, mivel ezek magasabb kockázat mellett nagyobb megtérülést is hozhatnak.
Hogyan kezdjek hozzá?
Két féle módja van annak, hogy belekezdjük a stakelésbe. Az egyik az, hogy egy staking poolon keresztül szerzünk passzív bevételt a coinjaink delegálásával, a másik pedig, hogy egy harmadik felet bízunk meg ennek lebonyolításával.
Az utóbbi egyszerűbb, alacsonyabb éves hozamot is biztosít és nem mi rendelkezünk a stakelés alatt a coinjaink felett.
A stakelés lépései a következők:
- Kiválasztod a projektet, aminek a coinjait lekötnéd.
- Kiválasztod a platformot, ahol stakelnél.
- Binance Earn
- Crypto.com Earn
- Egyéb lehetőségek
- Hátradőlsz és nem foglalkozol a coinjaiddal. Hagyod, hogy passzív bevételt generáljanak neked, amíg te mással foglalkozhatsz. Ettől függetlenül viszont érdemes azért havonta 1x ránézni a platformra, hogy minden rendben megy-e.
Összegzés.
A blokklánc világa mindenki számára biztosít megoldást, hogy aktív keresete mellett passzívan is bevételhez jusson. A kriptovaluták magas kockázatú befektetésnek számítanak a nagy volatilitásuk miatt, viszont sokkal több lehetőséget is nyújtanak, mint a megszokott tőzsde, vagy más befektetési eszközök. Passzív bevételt kereshetsz még Bitcoin bányászattal is, amiről ebben a cikkemben olvashatsz bővebben!
Figyelem! A cikk tartalma a saját véleményemet tükrözi, semmilyen formában nem minősül befektetési tanácsadásnak! A saját pénzügyi döntéseidért Te vagy a felelős!